A hét képe

 
Premier előtt

Még mindig Münchenben töltöm napjaimat, ha úgy tetszik, az utolsó órák ezek, ugyanis szűk egy hónap múlva kis időre újra hazaköltözöm Magyarországra. Angol nyelvvizsgára készülés, és szakdolgozás közepette - már amennyire lehetséges ez - a kikapcsolódásnak is megvan a maga kis helye. Minap moziban voltunk. Elég spontán - három órával a vetítés előtt - sebtiben döntöttük el, hogy mit nézünk meg. Annyira jól sikerült a választás, hogy most egy nem akármilyen filmet szeretnék a figyelmetekbe ajánlani! Az eredeti címe The Lovely Bones, Alice Sebold ugyanezen című, nagy sikert aratott bestsellere alapján készült a film, melyet az Oscar-díjas Peter Jackson rendezett.


2010. Március. 08. | Bővebben
Amikor a lélek szárnyal…

Mostanában semmi más nincs, csak a munkás hétköznapok. Három év egyetem után hirtelen belecsöppentem abba a világba, amiről mindig úgy beszéltünk, hogy az élet. Csupa nagybetűvel. „Majd ha végzek, akkor… ez, meg az lesz”, „Majd ha nagy leszek…”, „Majd a diploma után…”. Olyan távolinak tűntek eme dolgok, most pedig azt veszem észre hirtelen, hogy a csoporttársak, a barátok - akikkel együtt kezdtem az egyetemista létet - sorra röppennek ki az egyetemi falai közül. És én is ezt teszem hamarosan.


2010. Február. 08. | Bővebben
Oktoberfest szeptemberben

Kicsit zavarban vagyok, hiszen legutóbb azt ígértem, hogy az Oktoberfest-ről mesélek, de annak idestova négy hónapja már, hogy aktuális volt. Hiába, ha oly régen volt, ha nem, még mindig erősen él bennem az érzés, amit átélhettem abban a két és fél hétben. Nem véletlenül vonzza évről-évre a világ minden tájáról a turistákat ősszel Bajorország fővárosa. Az Oktoberfest története egészen a 19. század elejéig nyúlik vissza. 1810.


2010. Január. 29. | Bővebben
Bonbon-kóstolgatás

Az élet egyik nagy igazságát fogalmazta meg Tom Hanks, a méltán híres - és Oscar-díjas - filmjében, a Forrest Gumpban. Ugyanis földi létünket egy nagydoboz bonbonhoz hasonlította, ahol senki sem tudja, mit rejt a csomagolás, és nem tudjuk előre, mire számíthatunk. Lehet, hogy kiválasztod a legfinomabb konyakos meggyet, élvezed, ahogy szétolvad szádban az étcsokoládé, és képzelt bódultságot érzel a tagjaidban, amelyet a franciának vélt konyaknak tulajdonítasz. De az is előfordulhat, hogy ujjaid nem a megfelelő pralinét „szemelik” ki maguknak. Ez esetben inkább kiköpöd a lejárt szavatosságú, kőkeménnyé vált, egykoron lágyan folyós belsejű, nugátos édességet. Nos, az Élet valóban ilyen lenne?


2010. Január. 03. | Bővebben
Nyugaton élnek, Magyarországon túlélnek?!

Érdekes, valahogy nem divat a Pannon Egyetemen Erasmus ösztöndíjat megpályázni. Eddig minden évben kevesebb jelentkező akadt, mint a meghirdetett helyek száma. Nem értettem, hogy miért van ez, és amióta volt erasmusos diáknak mondhatom magam, azóta meg pláne nem értem ezt a tendenciát. Olyan típusú ember vagyok, aki ha fél valamitől - de tudja, hogy nem kellene - beledobja magát a mélyvízbe! Így történt, hogy megpályáztam ezt az ösztöndíjat. Mitől féltem?


2009. Szepteember. 14. | Bővebben

Keresés

  

Bejegyzésnaptár

  •  

    február 2012
    H K S C P S V
    « dec    
     12345
    6789101112
    13141516171819
    20212223242526
    272829