Még mindig Münchenben töltöm napjaimat, ha úgy tetszik, az utolsó órák ezek, ugyanis szűk egy hónap múlva kis időre újra hazaköltözöm Magyarországra. Angol nyelvvizsgára készülés, és szakdolgozás közepette - már amennyire lehetséges ez - a kikapcsolódásnak is megvan a maga kis helye. Minap moziban voltunk. Elég spontán - három órával a vetítés előtt - sebtiben döntöttük el, hogy mit nézünk meg. Annyira jól sikerült a választás, hogy most egy nem akármilyen filmet szeretnék a figyelmetekbe ajánlani! Az eredeti címe The Lovely Bones, Alice Sebold ugyanezen című, nagy sikert aratott bestsellere alapján készült a film, melyet az Oscar-díjas Peter Jackson rendezett.

Mostanában semmi más nincs, csak a munkás hétköznapok. Három év egyetem után hirtelen belecsöppentem abba a világba, amiről mindig úgy beszéltünk, hogy az élet. Csupa nagybetűvel. „Majd ha végzek, akkor… ez, meg az lesz”, „Majd ha nagy leszek…”, „Majd a diploma után…”. Olyan távolinak tűntek eme dolgok, most pedig azt veszem észre hirtelen, hogy a csoporttársak, a barátok - akikkel együtt kezdtem az egyetemista létet - sorra röppennek ki az egyetemi falai közül. És én is ezt teszem hamarosan.

Kicsit zavarban vagyok, hiszen legutóbb azt ígértem, hogy az Oktoberfest-ről mesélek, de annak idestova négy hónapja már, hogy aktuális volt. Hiába, ha oly régen volt, ha nem, még mindig erősen él bennem az érzés, amit átélhettem abban a két és fél hétben. Nem véletlenül vonzza évről-évre a világ minden tájáról a turistákat ősszel Bajorország fővárosa. Az Oktoberfest története egészen a 19. század elejéig nyúlik vissza. 1810.

Az élet egyik nagy igazságát fogalmazta meg Tom Hanks, a méltán híres - és Oscar-díjas - filmjében, a Forrest Gumpban. Ugyanis földi létünket egy nagydoboz bonbonhoz hasonlította, ahol senki sem tudja, mit rejt a csomagolás, és nem tudjuk előre, mire számíthatunk. Lehet, hogy kiválasztod a legfinomabb konyakos meggyet, élvezed, ahogy szétolvad szádban az étcsokoládé, és képzelt bódultságot érzel a tagjaidban, amelyet a franciának vélt konyaknak tulajdonítasz. De az is előfordulhat, hogy ujjaid nem a megfelelő pralinét „szemelik” ki maguknak. Ez esetben inkább kiköpöd a lejárt szavatosságú, kőkeménnyé vált, egykoron lágyan folyós belsejű, nugátos édességet. Nos, az Élet valóban ilyen lenne?

Érdekes, valahogy nem divat a Pannon Egyetemen Erasmus ösztöndíjat megpályázni. Eddig minden évben kevesebb jelentkező akadt, mint a meghirdetett helyek száma. Nem értettem, hogy miért van ez, és amióta volt erasmusos diáknak mondhatom magam, azóta meg pláne nem értem ezt a tendenciát. Olyan típusú ember vagyok, aki ha fél valamitől - de tudja, hogy nem kellene - beledobja magát a mélyvízbe! Így történt, hogy megpályáztam ezt az ösztöndíjat. Mitől féltem?