Egy kicsivel dél előtt sietve léptem át a B épület küszöbét, hogy elsők között lehessek, akik átveszik a méretben megfelelő, fekete anyagból készült, kék paszománttal végigvarrt köntöst, a talárt. Utána hosszú, lomha órák következtek, amelyet baráti társaságommal ütöttem el, felemlegetve a régi szép emlékeket, melyek az évek során összegyűltek. A négy órakor kezdődő ünnepségre mindenki időben érkezett, a végzős hallgatók már negyed órával a kezdés előtt megkeresték a névre szóló helyüket. Az elnökség bevonulását, nemzeti himnuszunk, majd köszöntések sora követte. Mindegyik beszéd más és más volt. Egy kicsit kötetlenebb az eddig megszokottaktól, egy kicsit lazább, felszabadultabb.

Nagyon zord időre ébredt péntek reggel a Zamárdiban sátrazó közönség. Nemcsak, hogy iszonyatosan fújt a szél, de mellé eső és jó nagy fokú lehűlés is társult. A zuhogó eső ellenére, éhségünk kiűzött minket a sátorból, s Katlan Tóni kifőzdéjéig meg sem álltunk. Az ebéd után a szomszéd Csepel bicikli standhoz mentünk, ahol bárki nevezhetett egy kis hőtermelés céljából bicikliversenyre. Nem kellett mást tenni, mint regisztrálni és felülni a biciklire majd, 500m-en keresztül, mint az őrült tekerni. Nem avattak igazi győztest vagy vesztest, a részvétel és a jókedv volt a fontos.