A Karrier Iroda lelkes csapatának hála, megjelent a nagybetűs Életbe már kikerült öregdiákok magazinja: A Nagybetűs. Cambridge, Oxford és a Harvard mintájára, hazánkban Győr után másodikként alumni kiadványt készítettek. A bölcsőtől a sírig szolgáltat a Karrier Iroda, hiszen már a középiskolások pályaorientációját is segítik a cégek visszajelzései alapján, míg adatbázisukban sok nyugdíjas öregdiák szerepel- hangsúlyozta Gadár László, a Karrier Iroda vezetője. Főként az itt végzettek számára hasznos a kiadvány. 2008 őszén hallgatók és diplomások bemutatásával készült el a lap elődje, a visszajelzések alapján továbbfejlesztették, presztízsmagazinná alakították- tájékoztatott az egyik főszerkesztő, Merkel Dávid. Céljuk, hogy az egyetem és az öregdiákjaik kapcsolatát erősítsék, valamint a cégeket közelebb hozzák.
